2014.08.01.
23:33

Írta: hamhamm

Az összhang, ami semmivel nem hasonlítható össze

Zsófi írásával  ünnepeljük a Szoptatás Világhetének kezdetét. Történetük néhol szívszorító, sokszor derűs, és nagyon bensőségesen mutatja meg az anya és gyermeke közötti köteléket. Köszönjük, Zsófi,hogy olvashatjuk! Ha pedig Világhét, akkor kívánjunk minden hosszan szoptató számára megértést, elfogadást!

wbw2014-logo3.png

"Tavaly nyáron teljesült az álmom...

...hogy a fiam magától hagyja abba a szopizást. Mindig is nagy szopista volt. Első hónapjaiban 24 órát rajtam lógó. Különben sírt...nem akart még megszületni. Erővel kivették. Három napig alig láttam. Utána bepótoltatta az elmulasztott együttlétet, egész nap szoptattam, vagy hagyhattam sírni...nem hagytam.

Azután is nagy szopi függő volt.

Sok mindent megéltünk együtt. 2 éves volt, mikor testvére született, aki a kórházban meghalt. Szülés előtt még megszoptattam, aztán eltűntem, és volt egy hét kórház, amikor nem jöhetett be hozzám, nem láthatott. Azt mondták, ilyenkor abba szokták hagyni, sok idő egy hét, ő nem hagyta abba, és én ezt éreztem, tudtam, ha hazamegyek, újra szopizni fog. Akkor még annyira sokat szopizott, hogy nem tudtam róla elképzelni, hogy ne kérné újra. Nagyon jó volt, hogy hazatérve tudtam valakit szoptatni, nagyon készültem a tandemre, hogy majd a nagyot meg a kicsit egyszerre, de jó lesz, vágytam rá. Jó volt, hogy legalább a nagyot lehetett. Sírva szoptattam sokszor, mert hiányzott mellőle a  kicsi.

Aztán 3 éves kora körül már csak altatáshoz kérte, és éjjel, ha ébredt, szopival visszaaludni. Éjjel kb.  3-4 alkalommal ébredt, kicsi szopi, visszaalvás.  Nappal nem volt ideje ilyesmire, nap közben nem alszik 2,5 éves kora óta, így ahhoz sem kellett már.

Nem nagyon terjesztettem, hogy még szopik.  Ha valaki rákérdezett, vagy szóba került, helyzettől, személytől függő volt, hogy bevallottam-e...Kaptam ekkor hideget-meleget egyaránt. Nem érdekelt. Nekünk így volt jó...a család próbálta a fiamat lebeszélni időnként, én meg leállítottam őket. Ne piszkálják ezzel a gyereket.

Egy ideje már mondta, hogy ő  nem szeretne hálózsákban aludni, saját takarót szeretne. Azt találtam neki mondani, hogy majd, ha már nem szopizik, kap paplant. Nekem hálózsákban könnyebb volt szoptatni őt, kerülgetni, fordulgatni éjjel, egyik oldal, másik oldal, ő legalább be volt takarva, így mindig csak az én paplanomat kellett magamon tartanom. Fázós vagyok,na.

Mikor megtudtuk, hogy végre ismét babát várok (4 éves volt ekkor), azt mondta, ha megszületik, átadja a szopit a pici babának. Hittem is, nem is, hogy így lesz...Jó, van még őszig időnk...meglátjuk, hogy alakul...Azt nem tartottam reálisnak, hogy elmegyek a kórházba, és úgy hagyom itthon, hogy szopizik, és mikor hazajövök a tesóval, ő már nem kaphat, mert át "kell" adnia a kicsinek, hisz ő mondta, hogy átadja...

Nagy kérdés volt, hogy leszoktassam-e addig, a tesó születéséig én, hisz már olyan nagy, biztos megértené...de ott motoszkált bennem, hogy mindig is arra vágytam, hogy ő maga döntsön úgy, hogy elég....

Úgy gondoltam, két dolog működhet : vagy abbahagyja még előtte magától, vagy kap ő is ha hazajövünk...rábíztam, nem erőltettem semmit.

A környezetünkben továbbra sem reklámoztam persze, mert még aki szűk kör tudta, főleg a nagyon szűk család, így sem értették, miért engedem még szopizni,  a férjem sem tartotta jónak...a védőnőm a kiskönyvembe beírta, hogy első gyerekemet 3 évig szoptattam, azt mondta, úgyis már ez kiveri mindenhol a biztosítékot, ne írjunk be többet...

Aztán kb. 6 hónapos várandós voltam, amikor mondta elalvás előtt, hogy nem kéri a zsákot, takarót kér. Én mondtam, hogy jó, de akkor nincs szopi. Beleegyezett. Takaró rá, villany le. Egy perc múlva szopizni szeretne. Mondtam jó, villany föl, zsákba be, szopi, elalvás. Ezt úgy heti egyszer eljátszottuk. A többi napon nem tiltakozott a zsák ellen, ment minden, ahogy addig.

Aztán egy alkalommal, mikor megint mondta, hogy nem kér zsákot, elaludt úgy, hogy be volt takarva, szopi nélkül. (Eddig is aludt már el szopi nélkül kb. fél éves kora óta bárkivel(apa,nagyszülők), és velem is sokszor úgy, hogy szopizott, abbahagyta, és forgolódott, vagy meséltem neki, feküdtem mellette, és elaludt).

No, aznap, mikor hajnalban ébredt, szopizni akart, mondtam takaró van rajtad, szopi nincs, de aztán nem hagyta annyiban, kérte, szinte már pityergett. Jó, akkor következetes anyuka leszek, zsákba be, szopi, visszaalvás. Másnap emlékezett rá, hogy szopi nélkül aludt el, ekkor már ő mondta, hogy szopi nincs, takaró van. És a hajnali ébredésnél is működött ez. Nem kérte, elfogadta, hogy takaró van, akkor szopi nincs. Aztán 3 nap múlva a hajnali ébredésnél megint kérte, amikor félálomban van, nincs észnél teljesen, akkor mondhatok én bármit, hogy most takaró van, szopizott hát, mert nem akartam, hogy sírjon....és ez így ment egy hétig, hogy 2-3 naponta kérte csak hajnalban, de nappal már csak arról beszélt büszkén, hogy neki takarója van, ő már nem szopizik...Amikor kérte, akkor is csak pár másodpercig szívta,  és már abba is hagyta...

Aztán eltelt egy hét úgy, hogy nem kérte, néha félálomban mondta magában, hogy csücsö (így hívta a szopizást), aztán megfordult, és aludt tovább ,vagy hozzámbújt,  mert azért együtt aludtunk továbbra is...

4,5 éves volt ekkor.

Most 9 hónapos a testvére, kíváncsian várom, ő majd mikor fog úgy dönteni, hogy abbahagyja a szopizást. Nem bánom, ha jóóó sokára csak...

Mindkettő gyereknél azt érzem,hogy neki is, nekem is megnyugvást, csodás összebújást jelent a szoptatás, ami olyan szoros összhang, ami semmivel sem hasonlítható össze."

Ha te is szívesen megosztanád a történeted, írj a hosszanszoptat@gmail.com-ra. A történetmesélés erejével növelhetjük az elfogadást! 

Szólj hozzá!

Címkék: gyász anya elválasztódás szoptatás várandósan 3-6 évesek szoptatása

2014.06.27.
13:27

Írta: hamhamm

Tervek, terhek és megnyugtató megoldások

Fogadjátok szeretettel az első beküldött írást!!

Judit bátor. Nem csak azért, mert elsőként osztotta meg a történetüket, hanem azért is, mert anno anyaként mert szembemenni a kritikával, és ami nekem még fontosabb, volt bátorsága változtatni. A saját gyakorlatán is, többször is. Mindezt úgy, hogy nem félt szembenézni a saját igényeivel, kételyeivel, útkeresésével, és avval, hogy nincsenek tökéletes válaszok. Annyira szépen látszik innen is, hogy a szoptatás egy mindig változó ezer arcú folyamat, és a család egy rendszer.

Én még nem találkoztam olyan családdal, ahol a gyerkőc 5 éves koráig szopizott, én sem terveztem ilyesmit. Valahogy úgy képzeltem el, hogy 3  éves korukig fogom szoptatni a gyerekeimet, de nyilván nem gondolkoztam azon, hogy is fog ez a gyakorlatban kinézni. Amikor az ember még csak tervezi a gyermekeit,  maximum az jut eszébe, hogy a szoptatásban lehetnek nehézségek, az nem, hogy a szoptatásról leszoktatás, az elválasztás is lehet ugyanilyen nehéz.

 

Két fiam van, a nagyobbikat 3 éves koráig szoptattam, ahogy elterveztem. Voltak nehéz időszakaink, nekem is sokat segítettek a szoptatási tanácsadók és az akkori Kismama magazin csodálatos szakértői. Aztán ahogy túljutottunk a kezdeti bizonytalanságokon, ment minden, mint a karikacsapás. Igény szerint szoptattam, de egy idő után teher kezdett lenni, hogy a gyerkőc nem volt hajlandó leszokni az éjszakai evésekről. 15 hónaposan még mindig 2-3 óránként felébredt, és nem volt elég az önkiszolgálás, nem tudtam aludni tőle, hiszen felmászott rám, váltogatta a ciciket, átkelt rajtam, igazán nagyon fáradt voltam. Ekkor elhatároztam, hogy ennek vége, leszoktatom, maradjunk csak a nappali szopizásnál. Nagyon nehezen ment, nem akarta megadni magát, potyogtak a könnyei, napok múlva se változott semmi. Végül annyit engedtem, hogy vizet kapott cumisüvegben ( addig ilyenünk nem volt), de ettől se lett jobb az éjszaka, hiszen ugyanúgy felébredt, és felébresztett. Hamarosan követelni kezdte, hogy ne vizet kapjon,felhangzott a „másik inni”!  Icipici 100%-os almalét tettem a vízbe, így már jó volt neki, de sajnos a fogának nem, a gyönyörű metszőfogai szép lassan elfeketedtek. Itt határoztam el végleg, hogy ilyen marhaságot nem fogok csinálni a következő gyerekemmel, semmi erőszak, menjen minden a maga útján, válassza el magát a maga ütemében.

Két és fél  éves elmúlt a nagy, amikor terhes lettem az öccsével, még eszembe sem volt elválasztani. Jöttek a jóakarók, okoskodók, hogy elveszem a tápanyagot, a vitaminokat az új jövevénytől, meg hogy koraszülést okoz a szoptatás, de ezek nem hatottak. Viszont iszonyú érzékeny lett a mellem a terhességtől, egyre fájdalmasabb volt a szoptatás. Úgy gondoltam, mindez csak addig szép és jó, amíg mindkét félnek az, és egyikünknek sem teher. Így szépen megbeszéltem az akkor épp 3 éves kisfiammal, hogy ez lesz az utolsó, este már nem kap. Sírt egy kicsit, de este már szó nélkül vette az akadályt, csak hozzám akart bújni. Ezzel egy korszak lezárult, és két hónap pihit kaptam, majd kezdődött egy újabb.

A kistesóval minden lazábban ment, voltak kemény éjszakák vele is, de tudtam, hogy jobb ez így, nem erőltettem a leszokást az éjszakáról. Túljutottunk a nehéz heteken, utána ez is könnyebb lett. Időnként felmerült a ”meddig akarod még szoptatni ezt a nagyfiút”-kérdés, de nem adtam meg magam J  Sokszor felmerült bennem a gyanú, hogy talán  a nagyfiamnak is ártottam azzal, hogy nem hagytam a maga ütemében leszokni, és azért lett olyan, amilyen ( zárkózott, szorongó).

Rengeteg kritikát kaptam, és a legnehezebb az volt,hogy a férjem sem értette, miért kell egy 4 évest még szoptatni, és ezzel magamhoz láncolni? Addig ostromoltak, míg elhittem( ? ), megadtam magam. 5 éves volt a gyerkőc, amikor megbeszéltem vele, hogy lassan el kell búcsúznia a cicitől. Tél volt, és azt találtam ki, hogy mire a kertben a tulipánok előbújnak, ő is leszokik. Hagytam neki időt, bár ő nem így érezte, tiltakozott, szenvedett, legszívesebben eltaposta volna a tulipánokat. Már jóideje csak elalvás előtt „használta” a cicit, és mindössze pár pillanatig, tényleg nem volt létkérdés neki. AZ első este volt csak nehezebb, nagyon hamar megszokta az új helyzetet, és 1-2 hónap múlva már döbbenten nézett, ha emlegettük, hogy nemrég még szopós volt. Fogalmam sincs, meddig szopott volna még, ha nem veszem el tőle, azt sem tudhatom, hogy tényleg magamhoz láncoltam-e ezzel. Ezeket nem fogom megtudni soha. Visszacsinálni se tudom, de nem is akarnám. Nyilván más emberke lenne, ha máshogy történtek volna ezek a dolgok az élete elején. Ő is kicsit zárkózott, de közel nem annyira, mint a bátyja. Nehezen szakad el tőlem, rémes volt az oviba beszokás pl.

 

Most 12 és 9 éves a két lurkóm. Büszke vagyok rá, hogy sokáig szoptattam őket, még ha időnként ufónak néztek is engem emiatt. És biztos vagyok benne, hogy a hosszanszoptatástól csak többek lettek, csak jót tettem ezáltal velük.

Ha te is szívesen megosztanád a történeted, írj a hosszanszoptat@gmail.com-ra. A történetmesélés erejével növelhetjük az elfogadást!

Szólj hozzá!

Címkék: elválasztódás szoptatás várandósan 3-6 évesek szoptatása

2014.06.26.
04:13

Írta: hamhamm

Új boci

Emlékszem, mennyire fura érzésem volt, amikor először találkoztam olyan anyukával, aki a kisfiát öt éves koráig szoptatta. Egy nagyon csinos, vagány, fiatal nő volt, akiről ez sosem jutott volna eszembe. Hiába volt ekkor már egy kislányom, aki három éves koráig szopizott, hiába szoptattam épp igény szerint egy kisbabát, meglepődtem a dolgon. Ha nem is előítélet, de csodálkozás volt bennem. "Van ilyen?" "Hű, milyen lehet?" Becsültem a nőt, aki ilyen természetesnek vette ezt, és zavar nélkül mesélt róla. Sosem gondoltam volna, hogy lesz hasonló korú szoptatott gyerekem. De lett.

Ha nem szoptatnék "sokáig" és tandem, semmi érdekes nem lenne a történetünkben. 22 éves egyetemistaként lettem anya. Sokat olvastam a szoptatásról már várandósan, magabiztosan és határozott elképzelésekkel kezdtem el szoptatni. A La Leche Liga anyagai sokat segítettek. Minden úgy is történt, ahogy gondoltam. Bár az egyetemen nappali képzésre jártam, amikor a kisbabámmal voltam, igény szerint szoptattam. Fontosnak érezhettem magam, mert nem fogadott el lefejt tejet, és fontos volt a szoptatás, mint állandó kapocs, ami összeköt minket, és mindkettőnknek jó. Sietni haza, vele lenni, a karomba venni és megszoptatni, ez nagyon fontos volt nekem.

Azt hiszem, eleve úgy készültem, hogy 3 éves koráig szoptatom. Úgy olvastam, úgy láttam akkor, hogy ez az ideális. Nagyjából így is lett, talán kicsit tovább tartott, de a kiscsoportot már elválasztódva kezdtük. Egyáltalán nem emlékszem, hogy váltunk el, mikor volt az utolsó.

Hat év múlva lettem újból anya. Az elképzeléseim ugyanazok voltak, mögöttem volt a megélt szoptatás öröme, tapasztalata. Minden ugyanolyan jól ment mindkettőnknek. Fontos része lett az első évnek, és a köztünk lévő kapcsolatnak a szoptatás.  Az izgalmat az hozta az életünkbe, hogy úgy döntöttünk, a következő tesóval nem várunk ennyit. Várandós lettem, amikor a kislányom még alig múlt egy éves. Ez az előző szoptatási folyamatnak még csak az egyharmada volt. Nem volt kérdés, hogy szoptatom tovább. Magyar nyelvű szakirodalom kevés volt, de néhány külföldi anyag, egy-két anyai beszámoló olvasása, a józan ész, és a megérzésem támogatott abban, hogy folytassam a szoptatást. Elképzelhetetlen volt, hogy a gyakran szoptatott, sokat szopizó, mellen elalvó kicsi gyerekemet leválasszam. Igazságtalannak tűnt ahhoz képest, amit a nagytesóval megéltünk, és fogalmam sem lett volna, hogy kezdjek hozzá. Ez nem volt opció számomra. Azt gondoltam, hogy a hasamban növekvő babának is jobb, ha nem teszek olyat, amit magam számára elfogadhatatlannak tartok.

A harmadik kislányom egy el nem választott középső mellé érkezett. Nem nagyon vitattam meg senkivel a dolgot, a szülés előtt szakmai ellenvetést nem tudtak felhozni, de volt egy-két fura mondat, mint például, hogy " kell a tej az új bocinak"?! A szülésznőm volt az, aki teljesen természetesnek tartotta a dolgot, és ez nagyon jól esett. Itt értettem meg, hogy az önmagukban biztos, eltökélt anyáknak is milyen sokat jelent az értő támogatás.

Már a csecsemősök egyikével megkezdődött az a jelenség, ami kibírható, de igen idegesítő. A kéretlen tanácsok, értetlenkedő visszakérdezések, és megjegyzések, amik el nem bizonytalanítottak, de eléggé bosszússá tettek. Nincs mit tenni ilyenkor, mint elengedni a füled mellett a hülyeséget, netán informálni az értetlenkedőket. Tőlem távol áll, hogy érvelésbe kezdjek, inkább "az egyik fülemen be, a másikon ki" alkat vagyok. Nem teljesen jó ez így, mert azóta is őrzöm az összes invazív megjegyzést. Azt hittem, hogy nem bántanak, de igen. " Ha hazamennek, a nagyot már nem fogja szoptatni, ugye? Túl zsíros ez a tej neki." " Még mindig szopik? "  Volt, hogy nem is mondtam meg az igazat. Már majdnem négy éves volt a kislányom, amikor kérdezte egy logopédus az anamnézisben, hogy meddig szoptattam. Gondoltam, hogy nincs most kedvem fejtegetni, beírom az elfogadottabb három éves kort. Hát persze, hogy visszakérdezett, hogy " Három éves koráig szoptatta?!" De a kicsi két és fél évesemmel is jártam úgy, hogy megkérdezte egy alig ismert valaki, hogy mi szüksége van rá. Ez még elgondolkodtató is lehetne, de én nem akartam épp senkivel egyeztetni, megértetni, hogy miért van erre szükségünk. Főleg nem egy olyan kérdésre válaszolva, aminek már a hangsúlyából érződik, hogy a kérdező szerint semmi szüksége sincs rá. Ez számunkra intim családi ügy, szűk családi. De lassan kezdtem azt is érezni, hogy ez egy olyan dolog, amivel "coming out"-olni kell, vagy legalábbis lehet. Miért szégyenkeznék, titkolóznék egy természetes, normális, általunk helyesnek tartott dolog miatt?

Semmiért nem adnám azt az időszakot, amikor a két éves és a kicsi baba együtt tandemszopizott az ölemben. Nem kellett választanom, osztódnom, nehezítenem a testvér érkezés terhét. Ehelyett fogták egymás kezét. A kezdeti időszakot nagyon megkönnyítette.

Persze, ha évekig szoptatsz, ráadásul egy időben két gyereket, az nem maga folyamatos felhőtlen boldogság. Nem idilli, nem rózsaszín mindig minden. Van konfliktus, kétely, kimerültség. Rémes, amikor azon vesznek össze, hogy kit szoptass meg. De van megnyugvás, biztonság, együtt megtett út, és talán egy kicsit lassabban múló idő. Nagyobb szabadság, és esély a gyerekednek, hogy úgy és akkor hagyja abba, ahogy akarja, és ahogy alakul. Minden nap pár percnyi fizikai megélése annak az elválaszthatatlan köteléknek, ami anya és gyereke között van, és ami szoptatáskor annyira egyértelműen megélhető. Úgy érzem van időm kivárni míg vége. És igen, hiányozni fog.

Szólj hozzá!

2014.06.24.
12:35

Írta: hamhamm

Nyitás

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy milyen jó lenne egy oldal, ahol saját történeteket, személyes megosztásokat lehetne olvasni hosszan szoptatott gyerekekről.

A szakirodalmat ismerem, a saját döntéseimet meg is hoztam e téren, így nem helyeslést kérek. Nem vagyok szoptatási szaktanácsadó, így nem szeretnék szakértő szerepben tetszelegni, tanácsot adni. Majdnem azt írtam, hogy ezek helyett elfogadást kérek, de nem.

Hiszem, hogy az elfogadás feltétele, hogy információt adjunk, és kimondjuk, hogy létezik ez a jelenség. Mi így csináljuk. Tegyük láthatóvá, hogy vannak olyan családok, nem is kevesen, ahol a gyerekek 2-3-4-5 évesen még nem választódnak el. Szoptatjuk a 3-4-5-akárhány éves gyerekeinket, akik ezt egyszer abbahagyják, és e pont előtt, és ezután is pont olyan gyerekek, mint a többiek. Ahogy mi is ugyanolyan anyák és apák vagyunk mint a többi, ilyenek is, olyanok is, nem lettünk ettől többek, jobbak, de nem is vagyunk perverzek, fanatikusak, beteg lelkűek. Nem kell mindenkinek így csinálni, nem elvárás, a mi családi rendszerünk így állt össze.

Látva, hallva és tapasztalva azt, hogy mit tud kiváltani sokakból az a közlés, hogy egy ekkora gyereket még szoptat az ember, elkezdett nőni bennem a feszültség, hogy változtassunk ezen. Én elfogadó vagyok a nem szoptatókkal, hamar elválasztókkal. Sosem minősítettem tápszert adó szülőt, és nem szoptatásban mérem a jó anyaságot, de tapasztaltam értetlenséget, hülye kérdéseket, előítéletet, negatív minősítést, riogatást, ostobaságot, és mérhetetlen indulatot azokkal szemben, akik évekig szoptatnak. Még ha biztos is vagyok magamban, fárasztó, frusztráló ezt látni. Szülőként felelősnek érzem magam a hasonló úton járókért, és szeretnék tenni azért, hogy az utánam jövőknek egyszerűbb legyen. Nekem nincs szükségem megerősítésre, de a témának igen. Az a nehéz ebben, hogy a pár éves kisgyerek szoptatása nem látványos, és nem a köz előtt zajlik. Egyszerűen nem látszik. Nem tudod a gyerekeid ovistársairól, hogy  esetleg még anyamellen alszanak el. Tapasztalatom szerint fel sem merül ez az emberekben.Teljesen tipikus, hogy már a két éves gyerekét  szoptató anya is arról ír, hogy kritizálják, elbizonytalanítják, pedig a kétszer olyan idősek között is van, aki épp csak elválasztódik.

Tűnhet egy társadalom szoptatás barátnak, ismerheti jobban a csecsemők igényeit, lehet elfogadóbb a pár hónapos babájukat köztéren szoptatókkal szemben, és lehet annyira fejlett, hogy szoptatós sarkot alakít ki az Ikeában, képzi az egészségügyben dolgozókat, és felhívja a leendő szülők figyelmét az igény szerinti szoptatás jelentőségére. Könnyen lehet azonban, hogy ugyanebben a társadalomban azok, akik a születéskor folyton azt kérdezik van-e tejed, szopik-e a baba, fejsz-e, egy idő után átváltanak a másik lemezre, és azt kezdik szajkózni, hogy " Még mindig szopik?" " Anyás lesz ez a gyerek nagyon!" " Ez már csak az anyáról szól." " Baj lesz a szexuális életével." " Nem hagyod önállósodni!". Szemtől szembe nem nagyon mondják, de számtalanszor leírják, hogy perverz, gusztustalan, beteges viselkedés a nagyobb gyerek szoptatása. " Fujj, én nem csinálnám." Mindenki számára jó hír az, hogy nem is kell. De lehet!

Sajnos tapasztalatom szerint az anya az az állatfaj, aki ha valamilyen gyermeknevelési gyakorlattal szembesül, akkor rögtön elkezdi összevetni a sajátjával, és ezután véleményt alkot. Szerencsés esetben egyezik, és akkor vidámság van. Rosszabb esetben a magáétól eltérő megoldást tapasztal, és értetlen lesz/ bűntudata lesz/irigykedni kezd/meg akarja menteni a más ember gyerekét/ el nem tudja képzelni, hogy ezt így is lehet/támad, azért, hogy a maga megoldását védje, stb. . Legritkább esetben tapasztaltam, hogy meghallgatja, nyugtázza, és kész.

Pedig nekem erre lenne szükségem. A hosszan tartó szoptatás a mi élhető/éltető megoldásunk. Egy láthatatlan kötelék, ami az aranyóra óta összeköt. Először szorosan, majd egyre-egyre lazábban. Nem tart örökké, és egyikünk gyereke sem tud olyan sokáig megmaradni ebben a kötelékben, hogy ne lenne sokkal-sokkal több a nem szoptatva megélt évekből. Meghitt, bensőséges pillanataink, egymás iránti szeretünk, biztonság, menedék, vigasztalás, pillantások, illatok, érintés. Van időm ezt megélni, és van bőven időm ettől biztonságban megválni. Vagyok annyira jó, mint a cumi, az ujja, a tápszer, a csücski vagy a kakaó. Sőt!

 

Ha te is sokáig szoptattál, vagy netán te nőttél így fel, és megosztanád a történeted, írd meg a  hosszanszoptat@gmail.com címre. Én is megírom a történetünket, a következő posztban ezt olvashatjátok.

 

Bátorításként egy kis érdekesség a végére arról, hogy  a  természetben a főemlősök meddig szoptatnak, és ez az emberekre vetítve mit jelent életkorban kifejezve:

  •  első maradandó fogak áttöréséig (embernél ez 5,5- 6 év)
  • a kihordási idő kb. hatszorosáig (embernél 4,5 év)
  • születési súly megnégyszerezése (embernél 2,5-3,5 év)
  • felnőtt súly egyharmada (embernél 5-7 év)
  • félúton a szexuális érettség felé (embernél 6-7 év)
  • immunrendszer kifejlődéséig (embernél 6-7 év)
  • laktáz enzim (tejcukor lebontásáért felelős enzim) mennyiségének csökkenéséig (embernél kb. 7 év)

 

Ezek alapján a következtetések alapján, az elválasztódás 2,5 -7 éves kor közé tehető.

 

 

Írások, amiket hasznosnak tartok, és forrásul szolgálnak:

http://erinto.m.postr.hu/feherlofia

http://www.lll.hu/hosszantarto_szoptatas

 http://krediesz.blog.hu/2013/03/06/meddig_normalis_szoptatni

 http://crunchydomesticgoddess.com/2009/01/02/breastfeeding-until-age-3-4-or-5-more-common-than-you-think/

http://www.lll.hu/node/343

Szólj hozzá!

Címkék: anya nyitó elválasztódás főemlősök

süti beállítások módosítása