Zsófi írásával ünnepeljük a Szoptatás Világhetének kezdetét. Történetük néhol szívszorító, sokszor derűs, és nagyon bensőségesen mutatja meg az anya és gyermeke közötti köteléket. Köszönjük, Zsófi,hogy olvashatjuk! Ha pedig Világhét, akkor kívánjunk minden hosszan szoptató számára megértést, elfogadást!
"Tavaly nyáron teljesült az álmom...
...hogy a fiam magától hagyja abba a szopizást. Mindig is nagy szopista volt. Első hónapjaiban 24 órát rajtam lógó. Különben sírt...nem akart még megszületni. Erővel kivették. Három napig alig láttam. Utána bepótoltatta az elmulasztott együttlétet, egész nap szoptattam, vagy hagyhattam sírni...nem hagytam.
Azután is nagy szopi függő volt.
Sok mindent megéltünk együtt. 2 éves volt, mikor testvére született, aki a kórházban meghalt. Szülés előtt még megszoptattam, aztán eltűntem, és volt egy hét kórház, amikor nem jöhetett be hozzám, nem láthatott. Azt mondták, ilyenkor abba szokták hagyni, sok idő egy hét, ő nem hagyta abba, és én ezt éreztem, tudtam, ha hazamegyek, újra szopizni fog. Akkor még annyira sokat szopizott, hogy nem tudtam róla elképzelni, hogy ne kérné újra. Nagyon jó volt, hogy hazatérve tudtam valakit szoptatni, nagyon készültem a tandemre, hogy majd a nagyot meg a kicsit egyszerre, de jó lesz, vágytam rá. Jó volt, hogy legalább a nagyot lehetett. Sírva szoptattam sokszor, mert hiányzott mellőle a kicsi.
Aztán 3 éves kora körül már csak altatáshoz kérte, és éjjel, ha ébredt, szopival visszaaludni. Éjjel kb. 3-4 alkalommal ébredt, kicsi szopi, visszaalvás. Nappal nem volt ideje ilyesmire, nap közben nem alszik 2,5 éves kora óta, így ahhoz sem kellett már.
Nem nagyon terjesztettem, hogy még szopik. Ha valaki rákérdezett, vagy szóba került, helyzettől, személytől függő volt, hogy bevallottam-e...Kaptam ekkor hideget-meleget egyaránt. Nem érdekelt. Nekünk így volt jó...a család próbálta a fiamat lebeszélni időnként, én meg leállítottam őket. Ne piszkálják ezzel a gyereket.
Egy ideje már mondta, hogy ő nem szeretne hálózsákban aludni, saját takarót szeretne. Azt találtam neki mondani, hogy majd, ha már nem szopizik, kap paplant. Nekem hálózsákban könnyebb volt szoptatni őt, kerülgetni, fordulgatni éjjel, egyik oldal, másik oldal, ő legalább be volt takarva, így mindig csak az én paplanomat kellett magamon tartanom. Fázós vagyok,na.
Mikor megtudtuk, hogy végre ismét babát várok (4 éves volt ekkor), azt mondta, ha megszületik, átadja a szopit a pici babának. Hittem is, nem is, hogy így lesz...Jó, van még őszig időnk...meglátjuk, hogy alakul...Azt nem tartottam reálisnak, hogy elmegyek a kórházba, és úgy hagyom itthon, hogy szopizik, és mikor hazajövök a tesóval, ő már nem kaphat, mert át "kell" adnia a kicsinek, hisz ő mondta, hogy átadja...
Nagy kérdés volt, hogy leszoktassam-e addig, a tesó születéséig én, hisz már olyan nagy, biztos megértené...de ott motoszkált bennem, hogy mindig is arra vágytam, hogy ő maga döntsön úgy, hogy elég....
Úgy gondoltam, két dolog működhet : vagy abbahagyja még előtte magától, vagy kap ő is ha hazajövünk...rábíztam, nem erőltettem semmit.
A környezetünkben továbbra sem reklámoztam persze, mert még aki szűk kör tudta, főleg a nagyon szűk család, így sem értették, miért engedem még szopizni, a férjem sem tartotta jónak...a védőnőm a kiskönyvembe beírta, hogy első gyerekemet 3 évig szoptattam, azt mondta, úgyis már ez kiveri mindenhol a biztosítékot, ne írjunk be többet...
Aztán kb. 6 hónapos várandós voltam, amikor mondta elalvás előtt, hogy nem kéri a zsákot, takarót kér. Én mondtam, hogy jó, de akkor nincs szopi. Beleegyezett. Takaró rá, villany le. Egy perc múlva szopizni szeretne. Mondtam jó, villany föl, zsákba be, szopi, elalvás. Ezt úgy heti egyszer eljátszottuk. A többi napon nem tiltakozott a zsák ellen, ment minden, ahogy addig.
Aztán egy alkalommal, mikor megint mondta, hogy nem kér zsákot, elaludt úgy, hogy be volt takarva, szopi nélkül. (Eddig is aludt már el szopi nélkül kb. fél éves kora óta bárkivel(apa,nagyszülők), és velem is sokszor úgy, hogy szopizott, abbahagyta, és forgolódott, vagy meséltem neki, feküdtem mellette, és elaludt).
No, aznap, mikor hajnalban ébredt, szopizni akart, mondtam takaró van rajtad, szopi nincs, de aztán nem hagyta annyiban, kérte, szinte már pityergett. Jó, akkor következetes anyuka leszek, zsákba be, szopi, visszaalvás. Másnap emlékezett rá, hogy szopi nélkül aludt el, ekkor már ő mondta, hogy szopi nincs, takaró van. És a hajnali ébredésnél is működött ez. Nem kérte, elfogadta, hogy takaró van, akkor szopi nincs. Aztán 3 nap múlva a hajnali ébredésnél megint kérte, amikor félálomban van, nincs észnél teljesen, akkor mondhatok én bármit, hogy most takaró van, szopizott hát, mert nem akartam, hogy sírjon....és ez így ment egy hétig, hogy 2-3 naponta kérte csak hajnalban, de nappal már csak arról beszélt büszkén, hogy neki takarója van, ő már nem szopizik...Amikor kérte, akkor is csak pár másodpercig szívta, és már abba is hagyta...
Aztán eltelt egy hét úgy, hogy nem kérte, néha félálomban mondta magában, hogy csücsö (így hívta a szopizást), aztán megfordult, és aludt tovább ,vagy hozzámbújt, mert azért együtt aludtunk továbbra is...
4,5 éves volt ekkor.
Most 9 hónapos a testvére, kíváncsian várom, ő majd mikor fog úgy dönteni, hogy abbahagyja a szopizást. Nem bánom, ha jóóó sokára csak...
Mindkettő gyereknél azt érzem,hogy neki is, nekem is megnyugvást, csodás összebújást jelent a szoptatás, ami olyan szoros összhang, ami semmivel sem hasonlítható össze."
Ha te is szívesen megosztanád a történeted, írj a hosszanszoptat@gmail.com-ra. A történetmesélés erejével növelhetjük az elfogadást!
