Fogadjátok szeretettel az első beküldött írást!!
Judit bátor. Nem csak azért, mert elsőként osztotta meg a történetüket, hanem azért is, mert anno anyaként mert szembemenni a kritikával, és ami nekem még fontosabb, volt bátorsága változtatni. A saját gyakorlatán is, többször is. Mindezt úgy, hogy nem félt szembenézni a saját igényeivel, kételyeivel, útkeresésével, és avval, hogy nincsenek tökéletes válaszok. Annyira szépen látszik innen is, hogy a szoptatás egy mindig változó ezer arcú folyamat, és a család egy rendszer.
Én még nem találkoztam olyan családdal, ahol a gyerkőc 5 éves koráig szopizott, én sem terveztem ilyesmit. Valahogy úgy képzeltem el, hogy 3 éves korukig fogom szoptatni a gyerekeimet, de nyilván nem gondolkoztam azon, hogy is fog ez a gyakorlatban kinézni. Amikor az ember még csak tervezi a gyermekeit, maximum az jut eszébe, hogy a szoptatásban lehetnek nehézségek, az nem, hogy a szoptatásról leszoktatás, az elválasztás is lehet ugyanilyen nehéz.
Két fiam van, a nagyobbikat 3 éves koráig szoptattam, ahogy elterveztem. Voltak nehéz időszakaink, nekem is sokat segítettek a szoptatási tanácsadók és az akkori Kismama magazin csodálatos szakértői. Aztán ahogy túljutottunk a kezdeti bizonytalanságokon, ment minden, mint a karikacsapás. Igény szerint szoptattam, de egy idő után teher kezdett lenni, hogy a gyerkőc nem volt hajlandó leszokni az éjszakai evésekről. 15 hónaposan még mindig 2-3 óránként felébredt, és nem volt elég az önkiszolgálás, nem tudtam aludni tőle, hiszen felmászott rám, váltogatta a ciciket, átkelt rajtam, igazán nagyon fáradt voltam. Ekkor elhatároztam, hogy ennek vége, leszoktatom, maradjunk csak a nappali szopizásnál. Nagyon nehezen ment, nem akarta megadni magát, potyogtak a könnyei, napok múlva se változott semmi. Végül annyit engedtem, hogy vizet kapott cumisüvegben ( addig ilyenünk nem volt), de ettől se lett jobb az éjszaka, hiszen ugyanúgy felébredt, és felébresztett. Hamarosan követelni kezdte, hogy ne vizet kapjon,felhangzott a „másik inni”! Icipici 100%-os almalét tettem a vízbe, így már jó volt neki, de sajnos a fogának nem, a gyönyörű metszőfogai szép lassan elfeketedtek. Itt határoztam el végleg, hogy ilyen marhaságot nem fogok csinálni a következő gyerekemmel, semmi erőszak, menjen minden a maga útján, válassza el magát a maga ütemében.
Két és fél éves elmúlt a nagy, amikor terhes lettem az öccsével, még eszembe sem volt elválasztani. Jöttek a jóakarók, okoskodók, hogy elveszem a tápanyagot, a vitaminokat az új jövevénytől, meg hogy koraszülést okoz a szoptatás, de ezek nem hatottak. Viszont iszonyú érzékeny lett a mellem a terhességtől, egyre fájdalmasabb volt a szoptatás. Úgy gondoltam, mindez csak addig szép és jó, amíg mindkét félnek az, és egyikünknek sem teher. Így szépen megbeszéltem az akkor épp 3 éves kisfiammal, hogy ez lesz az utolsó, este már nem kap. Sírt egy kicsit, de este már szó nélkül vette az akadályt, csak hozzám akart bújni. Ezzel egy korszak lezárult, és két hónap pihit kaptam, majd kezdődött egy újabb.
A kistesóval minden lazábban ment, voltak kemény éjszakák vele is, de tudtam, hogy jobb ez így, nem erőltettem a leszokást az éjszakáról. Túljutottunk a nehéz heteken, utána ez is könnyebb lett. Időnként felmerült a ”meddig akarod még szoptatni ezt a nagyfiút”-kérdés, de nem adtam meg magam J Sokszor felmerült bennem a gyanú, hogy talán a nagyfiamnak is ártottam azzal, hogy nem hagytam a maga ütemében leszokni, és azért lett olyan, amilyen ( zárkózott, szorongó).
Rengeteg kritikát kaptam, és a legnehezebb az volt,hogy a férjem sem értette, miért kell egy 4 évest még szoptatni, és ezzel magamhoz láncolni? Addig ostromoltak, míg elhittem( ? ), megadtam magam. 5 éves volt a gyerkőc, amikor megbeszéltem vele, hogy lassan el kell búcsúznia a cicitől. Tél volt, és azt találtam ki, hogy mire a kertben a tulipánok előbújnak, ő is leszokik. Hagytam neki időt, bár ő nem így érezte, tiltakozott, szenvedett, legszívesebben eltaposta volna a tulipánokat. Már jóideje csak elalvás előtt „használta” a cicit, és mindössze pár pillanatig, tényleg nem volt létkérdés neki. AZ első este volt csak nehezebb, nagyon hamar megszokta az új helyzetet, és 1-2 hónap múlva már döbbenten nézett, ha emlegettük, hogy nemrég még szopós volt. Fogalmam sincs, meddig szopott volna még, ha nem veszem el tőle, azt sem tudhatom, hogy tényleg magamhoz láncoltam-e ezzel. Ezeket nem fogom megtudni soha. Visszacsinálni se tudom, de nem is akarnám. Nyilván más emberke lenne, ha máshogy történtek volna ezek a dolgok az élete elején. Ő is kicsit zárkózott, de közel nem annyira, mint a bátyja. Nehezen szakad el tőlem, rémes volt az oviba beszokás pl.
Most 12 és 9 éves a két lurkóm. Büszke vagyok rá, hogy sokáig szoptattam őket, még ha időnként ufónak néztek is engem emiatt. És biztos vagyok benne, hogy a hosszanszoptatástól csak többek lettek, csak jót tettem ezáltal velük.
Ha te is szívesen megosztanád a történeted, írj a hosszanszoptat@gmail.com-ra. A történetmesélés erejével növelhetjük az elfogadást!
